Elérhetőségek:

Üdvözöllek az oldalon!
Itt Kézműves ékszereket találsz, amit teljesen saját kézzel készülnek!! Még sok mást is!

Kérlek, nézz szét Nálam és válogass kedvedre az ékszerek között, ha bármi megtetszik, csak írj nyugodtan. Vagy ha van saját elképezésed, azt is szívesen megvalósítom!

Ha rendelni szeretnél, akkor ide írj kérlek:

kketrinsk@gmail.com

Köszönöm, hogy benéztél! ;)

Facebook oldalam

2011. december 31., szombat

Szilveszteri szokások!

Szilveszteri szokások!

Íme néhány szokás, illetve babona, amit lehet hogy érdemes betartani, hátha tényleg segít! :)

 A hagyományok szerint a szilveszteri és újévi szokások, babonák összefonódtak, hiszen mindegyik arra volt jó, hogy az új évre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsoljanak.
Nagyon sok hiedelem vonatkozik az étkezésekre, egy középkori babona szerint szilveszterkor nem szabad mindent megennünk és akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. De ha már eszünk, akkor válasszuk a disznóhúst mert a disznó előretúrja a szerencsét.

  Ellenben tilos baromfit enni, mert a tyúk hátrakaparja a szerencsénket. A közhiedelem szerint, a hal szerencsét hoz, de ez csak a  folyó menti vidékeken igaz Budapesten is – így tehát ahány pikkely, annyi pénz, máshol viszont a hallal együtt  elúszik a szerencsénk. Rétessel a szerencsénket hosszúra nyújthatjuk és az egész kenyeret is ilyenkor kell megszegnünk, hogy egész évben legyen kenyerünk. Lencsét azért kell ennünk, hogy egész évben tele legyen a pénztárcánk.

 A legtöbb babona az időjóslással volt kapcsolatos, hiszen a legtöbb ember megélhetését a föld jelentette. Nem tudom a megváltozott időjárásnak köszönhetően mennyire állnak még a jóslatok, de egy próbát megér. Ha az újév első napján süt a nap, akkor egész évben szép időre lehetett számítani. Ha csillagos az ég, akkor rövid lesz a tél. Ha újév éjjelén piros a hajnal, akkor szeles lesz az esztendő. A csapadék eloszlásáról pedig úgy tájékozódhatunk, hogy 12 gerezd fokhagymába sót teszünk, s amelyik gerezd reggelre nedves lesz, akkor az annak megfelelő hónapban esős vagy éppen havas idő várható, sok csapadékra lehet számítani

 Újév napjára is van néhány babona: Újév napján semmit, még a szemetet se vigyük ki a házból, mert a hagyomány szerint “elszáll a tehén haszna”. Úgy cselekedjünk, hogy amilyen az év első napja, olyan lesz az egész év is, ezért igyekezzünk nem összeveszni senkivel. Régen szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, “elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés volt. Azonban, ha nem sikerült a friss vizes fürdés, és betegek vagyunk elsején nem szabad orvost hívni vagy orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.
Az sem mindegy, ki látogat meg minket elsőként az újévben, ha az első látogató , nem sok jóra számíthatunk, de ha férfi csenget be elsőnek azon a napon, az sok szerencsét jelent. És honnan ered a durrogtatás, a tűzijáték és a trombitaszó? A nagy zajkeltéssel egyesek szerint el lehet üldözni a gonosz és rossz szellemeket.
"forrás: Bláthy Iskolaújság"

Ezekre találtam így hirtelen a neten, talán hasznosak lesznek, Én bíztos egy-két dolgot betartok és kipróbálok. Lesz ami lesz :) Sosem árthat. ;)


Tudjátok hogy van ez, hinni kell valamiben, és - vannak még csodák, csak keresni és kutatni kell. 
De talán a csodát magunkban őrizzük, hát higgy magadban!

2011. december 5., hétfő

Karácsonyi Nyereményjáték!

Karácsonyi Nyereményjáték!

Hamarosan itt a Karácsony és szeretnék Nektek kedveskedni egy kicsit!
Íme az Én virtuális karácsonyfám, alatta a sok doboz amibe most bele is láthattok!
Ebből lehet majd a Nyertesnek választani ;)
Sok teendő nincs, 
-csak töltsd ki az űrlapot és katt a küld "gombra"
- tedd ki a blogodra a játékfelhívást ---- /Ha nincsen blogod akkor a facebook-os üzenőfaladon is megfelel :), ehhez csak a facebook-os megosztás gombot kell megnyomni a bejegyzés alatt!!! :)
Talán ez a legegyszerűbb megoldás, és a legkönnyebb! Ha megtetted kérlek írj egy hozzászólást!
Nem kötelező de nagyon örülnék neki !
- ha tetszenek az ékszerek amiket látsz csatlakozz a facebook-os oldalamhoz:
Köszönöm!

A játék december 14-ig éjfélig tart!

A nyertes Bukus Lilla Gratulálok!


MINDENKINEK ÁLDOTT ÉS BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!






-

2011. november 2., szerda

Blog Játék! :)

Úgy gondoltam csinálok egy Blog-Játékot, mert kiváncsi vagyok, hogy így mennyien indultok rajta.
Tudjátok a facebook-on már nem igazán szabad Játékot indítani, csak így.
Szóval akkor nézzük, hogy így is sikerül sok embert Játékra csalni?? :D


Ha szeretnéd ezt a katicás fülest megnyerni, akkor arra kérlek hogy: 
- tedd ki a blogodra a Játék felhívást, és írd ide nekem kommentbe, hogy megcsináltad!

Ha nincsen blogod akkor a facebook-os üzenőfaladon is megfelel :), ehhez csak a facebook-os megosztás gombot kell megnyomni a bejegyzés alatt!!! :)
Talán ez a legegyszerűbb megoldás, és a legkönnyebb! 
A játék határideje: 2011. 11.07. addig lehet jelentkezni :)

Kellemes Játékot!


Ha tetszik a nyeremény, és kiváncsi vagy a többi ékszeremre akkor kérlek legyél a rajongóm a Facebook - on is!


Köszönöm! 

A JÁTÉK LEZÁRULT! :)
A NYERTES:       KRIA .... vagyis Kriana Design
Kérlek írj Nekem egy email-t a kketrinsk@gmail.com-ra
Köszönöm!
Nem sokára jön a karácsonyi játékom!! 

2011. október 22., szombat

Halloween Játék! :))

Halloween Játék Szizi- Művekkel :)))))

Lassan itt a Halloween, és Szizi-Művekkel   úgy gondoltuk csináljunk egy közös Játékot Nektek! ;)

Íme a Játék felhívás! :))


 Halloween Játék, katt ide! :))

Feltételek! :

-Mind a két oldalon jelöld be magad egy fényképen!
- Tégy egy szellemes hozzászólást! :DD (huuuuu)
- Ennyi :DD


Jó jelölgetést, és sok sikert hozzá! :))
Ha a Játék felhívást megosztott, azt nagyon szépen megköszönjük ;)

2011. október 13., csütörtök

Újrakezdés!

Hát igen, tudom, hogy elég régen írtam ide, és nem is igazán foglalkoztam sajnos vele.
De ezen most már megpróbálok változtatni, és újra írni ide is!
Sok a dolgom bár, meg még lesz :), de hála, hiszen imádom csinálni.
Ezentúl itt is, vagyis ide is felfogom rakni az ékszereket, és mindent velük kapcsolatban, gondolatokat, stb..
Remélem szívesen olvassátok majd, Én meg ígérem, hogy tényleg vezetni fogom ezentúl a bloggom-at! :)

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=270967616266837&set=a.270967606266838.71040.169775636386036&type=3&theater


Addig se feledjétek az Őszi Játékot :))

2011. június 8., szerda

Alkonyat!!

Alkonyat!

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de Én szeretem az Twilight-ot!!!
Maga a történet ragadott meg, és hát szívesen nézem, és olvasom újra és újra!
Ám valamelyik nap már beharangozták, hogy érkezik novemberben az új rész!
Persze mindegyik előzetest megnéztem és már kezdtem, hogy hmm mikor lesz már november hogy, meg lehessen nézni! Mire ágyba kerültem, már csak azon járt a fejem, hogy Nekem kell valamilyen olyan ékszer ami ezzel kapcsolatos! Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy mivel olvasni szeretek nagyon, és persze elsőnek így ismerkedtem meg a történettel, könyvet kell megformáznom! De mivel már mind a 4 könyv megjelent, és már jön a film is, így mind kell :)) Mire álomba zuhantam, már készen volt a komplett terv a fejemben!! Reggel ezzel kezdtem a napot, és elég hamar készen is lett :)
Amit most meg is mutattok Nektek!



Az első két kép egy karkötő, a harmadik szintén ezekkel a könyvekkel egy nyaklánc!
Hmm boldog mosollyal viseltem már ma a kész ékszert, ami elég kíváncsi tekintetteket vonzott :)) ;)

2011. május 25., szerda

Ékszer-szett! Minden ami a szemnek szép! :)

Elkészült egy ékszer-szett!
Minden ami a szemnek ingerre benne van, fánk, muffin, kalap, rózsa! :))
Íme egy közös kép róla! :))

2011. április 3., vasárnap

A tegnapi nap kedvence : Fuhur a vörös sárkány :D





Nagyon megszerettem ezt a kis sárkányt! Lehet akár medál, vagy Gyűrű is!!
Kérheted más színben is!

Kalapos ékszerek, egy kis montázs! :D






Íme néhány darab a sok közül amiket megcsináltam, bármilyen színben és szalaggal, és a vevő kérésére bármit!! :D

2011. március 14., hétfő

Megérkezett az Új Ékszer család az ICE-CUBE!!

Íme elkészültek az Új Ékszerek! A ICE-CUBE fantázia nevet adtuk nekik, hisz teljesen olyan mintha jégbe lennének zárva a apró tárgyak, csillámok! Ebbe bármit bele álmodhatsz, és megvalósítható, ha van valami ötleted, írd meg nyugodtan! : D





Írjatok kérlek véleményt a képek alá, meg hogy mit tudtok még elképzelni benne
Köszönöm :)

2011. március 12., szombat

Közös Játék a Zsiráf Magazinnal!! :) III fejezet! :) Mr. X. játék


Gyertek Játszani Mr.X-ért!
Nem is hiszem el, hogy micsoda kiírás, Nálam ez mindent visz!
Köszönöm ismét Zsiráf Magazin!! :)
Gyertek játszani, és szeressétek a Zsiráf Magazint!! :)

2011. február 25., péntek

Közös Játék a Zsiráf Magazinnal!! :) II. fejezet! :)


Indul a II. közös játék a Zsiráf Magazinnal!
Gyertek és játszatok újra!!
Olyan jó, köszönöm Zsiráf Magazin! :)

2011. február 18., péntek

Közös Játék a Zsiráf Magazinnal!! :)

Huu Közös JÁTÉK indult a Fb-s oldalon a Zsiráf Magazinnal! :)

Amire nagyon büszke vagyok, és nagyon örülők Neki!
Nézzetek meg Ti is és induljatok a játékon!



2011. február 15., kedd

Egy kis kísérletezés !Organza-Gyurma együtt,!

Sziasztok!

Ma gondoltam egyet és miért ne alapon neki fogtam egy kis kísérletezésnek. Már régebben is tetszettek az organza virágok, hát hajrá gondoltam és csináltam egy-két darabot. Bár elsőnek úgy gondoltam, hogy csak kipróbálom, de ahogy készültek a virágok, úgy egyre jobban kezdett kialakulni bennem a kép. Hmm milyen gyurma ékszerekkel lehetne párosítani.
Így készültek ezek a darabok is! :)



Első daraboknak talán annyira nem is lettek rosszak, de már kezd a több fajta szín és forma kialakulni a fejemben. Nem sokára újra neki látok szerintem :D

2011. február 12., szombat

A Valentin-napi nyereményjáték NYERTESE!!

A Valentin-napi Nyereményjáték nyertese:
Tóth Norbert
Kérlek vedd fel Velem a kapcsolatot email-ben!
Itt is közzé teszem mert a FB-s oldal sajnos nem igazán jól mükődik!
Gratulálok hozzá!
Senki ne csüggedjen, mert jönn a Nőnap!!
A hétvégén közzé teszem!
Ezzel kapcsolatban egy kérdés:
Úgye ne csak férfiak részére tegyem közzé a játékot, hanem Mi NŐ-k is indulhassunk rajta?? :)

2011. február 11., péntek

Gyurma-drót házassága! :)

Sziasztok!

Kricsár Annamáriával megpróbáljuk a gyurmát a dróttal összeházasítani! Reméljük sikerül és nagyon szép darabok lesznek belőle!
Kövessétek figyelemmel ha kiváncsiak vagytok rá!
Sajnos ezen az oldalon kevesebbet tudok lenni, inkább a FB-s oldalon teszek-veszek többet:
http://www.facebook.com/home.php#!/pages/Ketrin-SK-Ekszerek-Kreativ-vilaga/169775636386036

Itt folyamatosan töltöm fel az újabb és újabb ékszereket!
Most is nem sokára indulóban lesz egy új játék!
Gyertek nézzetek be!!

2011. január 13., csütörtök

VALENTIN-NAPI NYEREMÉNYJÁTÉK!
 Valentin-napi Nyereményjátékot hirdetek a Facebook-os oldalon!!

VALENTIN-NAPI NYEREMÉNYJÁTÉK!! /2011/

Valentin-nap alkalmából indítok egy Játékot!
A 6 ékszer közül lehet egyet megnyerni!!

A játék feltételei:
-Légy a KetrinSK Ékszerek-Kreatív Világa tagja.
-Írj egy véleményt ennél a fotónál, s írd meg azt is hogy melyik ékszert szeretnéd megnyerni!! :)
-Oszd-hirdesd meg a Játékot a saját Facebook-os oldaladon.

Ezek a nyeremények közül választhatsz:

-Szívecskés FÜLBEVALÓ Strasszkövekkel díszitve /bedugós/ 3 színből választhatsz:
-piros
-fekete
-kevert
-Szívecskés GYŰRŰ Strasszkövekkel diszitve 3 színből választhatsz:
-piros
-fekete
-kevert

A játék határideje: 2011. február 09. délig!

Sok szerencsét hozzá Mindenkinek! :))

http://www.facebook.com/album.php?aid=40778&id=169775636386036&ref=mf#!/photo.php?fbid=179752955388304&set=a.179752938721639.40778.169775636386036

2011. január 10., hétfő

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok! Remélem mindenkinek jól és kellemesen teltek az ünnepek!
De lassan jön egy újabb ünnep a Valentin-nap! Én már készülök rá amint láthatjátok:





A kis szívfülbevalók más színből is kérhető, ugyanúgy ahogy a hozzá való gyűrűk is. A gyűrűknél az kör alapnak a színe is választható! Remélem tetszeni fognak!
A holnapi nap folyamán is kerülnek újra feltöltésre termékek, hisz még van! :)